A táncegyüttes a magyarországi bolgárok legfiatalabb generációjának táncoktatását szervezi három korosztályra bontva. Az 5–14 éves gyerekek táncos-zenés környezetben, egy összetartó közösség tagjaként kerülhetnek közel a bolgár hagyományokhoz és kultúrához.
A Roszica Néptánccsoport lelkes, bolgár származású gyerekek közösségéből alakult 1996-ban, szinte egyidőben testvéregyüttesével. A két társulat összetartozását a névadás is kifejezi, mivel a Roszica folyó úgy táplálja vizével a Jantra folyót, ahogyan a fiatalabbak csoportja is támogatja utánpótlással a felnőtt csapatot. A nemzedékeken átívelő együttműködés nem csak a tagok nemzeti identitását őrzi, hanem a fellépéseiket látogató közönség öntudatát is erősíti.
Évente néhány alkalommal szemináriumokon és táborokon vehetnek részt a gyerekek, hogy új koreográfiákat tanuljanak, vagy tökéletesítsenek már elsajátított lépéseket. Ezek a vidám kirándulások nem csak a hosszú próbákról szólnak. A táncórák után és között különböző szórakoztató programokon vesznek részt a fiatalok, amelyeken összetartó közösségük tovább erősödik. A képzésekre általában a tánccsoport koreográfusai kapnak meghívást: Agrippina Voynova, Tanya Dimitrova vagy Kamen Ivanov, akik mindannyian rendkívül népszerűek a gyerekek körében. Minden alkalommal csatlakozik néhány táncos a Jantrából is, akik kiemelkedő segítséget nyújtanak a gyerekek biztonságos táboroztatásában. Az együttesvezetők Szalay Anna és Muszev Dancso mindent megtesznek annak érdekében, hogy minden résztvevő remekül érezze magát.